E.KO Ioniser 1501/1502
E.KO Tartály

Ioncserélő gyanta helyett

A tökéletes megoldás huzalos szikraforgácsoló gépeken

Az E.KO Ioniser rendszer kizárólag abból a célból született meg, hogy a huzalos szikraforgácsoló gépeken közel 60 éve használt ioncserélő gyantát kiváltsa. A szikrafogácsolás során a munkadarabról oldott állapotú fémsók (például réz, ólom, higany, kadmium, nikkel) kerülnek a dielektrikumba. A kevert ágyas gyanta ezeket hivatott kiszűrni annak érdekében, hogy a dielektrikum vezetőképessége alacsony maradjon a megmunkálás ideje alatt. A gyanta szemek a dielektrikummal érintkezve magukba szívják a pozitív és negatív töltésű oldott fémsókat, és ezzel egyidőben a magukban tárolt hidrogént és hidroxidot leadják a dielektrikumba, ahol a két ion összeáll és dihidrogén-oxid (H2O, azaz tiszta víz molekula) lesz belőle.
A probléma ott kezdődik, amikor a gyanta már nem képes több fémsót felvenni. Iyenkor cserélni kell friss gyantára. Ez a csere rendkívül időigényes, ami pénzben mérhető állásidőt jelent a termelő gépek számára. A csere után pedig további költségek merülnek fel. A szikraforgácsolóból kikerült gyanta magában hordozza a felvett nehézfém-sókat. Ha ez a gyanta kikerül a természetbe, a környezeti hatások következtében ezek a nehézfém-sók bekerülnek a talajba és a vízbe, ami jelentős környezeti károkat okoz, ezért a használt ioncserélő gyanta veszélyes hulladéknak minősül.

A jelenleg érvényben lévő Európai Uniós és Magyar jogszabályok értelmében a következő a teendő:
Az elhasznált gyantát elkülönített, zárhatő helyiségben kell tárolni.
A tárolt mennyiségekről pontos és részletes kartont kell vezetni.
Amikor összegyűlt egy nagyobb mennyiség, meg kell állapítani a használt gyanta EWC hulladékkódját, ami attól függ többségében milyen nehézfém-sókat tartalmaznak a gyanta szemek.
EWC kód birtokában veszélyes hulladékok szállítására akkreditált szállítmányozóval veszélyes hulladék égetőbe kell szállíttatni,
majd termikus úton meg kell semmisíttetni.

Ezzel szemben az E.KO Ioniser egy olyan, dupla falú biztonsági tartály, amely szükségtelenné teszi az ioncserélő gyanta használatát és használat után nem minősül veszélyes hulladéknak. Egy E.KO Ioniser tartály élettartama kb. 200 liter kevertágyas ioncserélő gyantának felel meg. Használata egyszerű, cseréje 2 másodperc alatt elvégezhető. Az E.KO Ioniser csere rendszerben működik, csak bérleményben van a végfelhasználónál. Kimerülés után vissza kell kerülnie az értékesítőhöz. A tartályok mindenkori tulajdonosa a gyártó, easymetal GmbH.

A termék

Loading...

Minden munkára a megfelelő megoldás

E.KO Ioniser 1501 logo

Általános szikraforgácsoláshoz

Alumínium, réz, titán, polikristályos gyémántok megmunkálásához.


E.KO Ioniser 1501 tartály
Max. átfolyási mennyiség 40 liter/perc
Min. átfolyási mennyiség 1 liter/perc
Max. üzemi nyomás 5 bar
Max. bemeneti vezetőképesség 2500 µS/cm1
Vezetőképesség <0,01 µS/cm1
Megnegedett bemeneti pH tartomány 6,5 - 9,5
Üres tömeg 128 kg
Tömeg vízzel együtt 146 kg
Méretek (mm) 660/370/1150
Ioncserélő gyanta ellenérték kb. 200 liter
Magyar nyelvű katalógus letöltése PDF 2,25 MB





E.KO Ioniser 1502 logo

Karbidok szikraforgácsoláshoz

Ha a következő anyagok legalább 70%-át teszik ki az összes munkának:

Keményfém, réz, grafit, kobalt, szinterezett fémek, porkohászati acélok megmunkálásához.


E.KO Ioniser 1502 tartály
Max. átfolyási mennyiség 40 liter/perc
Min. átfolyási mennyiség 1 liter/perc
Max. üzemi nyomás 5 bar
Max. bemeneti vezetőképesség 2500 µS/cm1
Vezetőképesség <0,01 µS/cm1
Megnegedett bemeneti pH tartomány 6,5 - 9,5
Üres tömeg 128 kg
Tömeg vízzel együtt 146 kg
Méretek (mm) 660/370/1150
Ioncserélő gyanta ellenérték kb. 200 liter
Magyar nyelvű katalógus letöltése PDF 2,25 MB

Korrostop

Garantáltan alacsony vezetőképesség és állandó felügyelet

Első vásárláskor a tartály mellé meg kell vásárolni a Korrostop mérőkészüléket is. Ez a készülék a tartállyal ellentétben az ügyfél tulajdona marad. A Korrostop készüléket üzembehelyezéskor az E.KO tartály kimeneti ágára kötjük. Ez a készülék több funkciót is ellát. Kijelzi a tartály élettartamát, méri a tartályból távozó víz vezetőképességét és hőmérsékletét is. Másodpercenként több mérést is végez és a kijelzőre ezek átlagát írja ki. A készülék PLC-re is köthető a részletes mérési adatok megtekintéséhez.

A kijelzett élettartam a tartály teljes élettartamának 95%-a alatt 100% lesz, majd a követekző 1-2 nap leforgása alatt csökken a kijelzett élettartam 100%-ról 20%-ra. A tartályt akkor érdemes cserélni, ha a kijelzett élettartam kb. 60%. 60% alatt ugyanis megnő a tartályon átfolyó dielektrikum oxigén tartalma, ami növeli a víz oxidációs képességét.

Vásárlás előtt mindig tisztázni kell milyen gyártmányú szikraforgácsolón szeretné használni az E.KO Ioniser rendszert. A Korrostop ugyanis nem csak a mérőkészüléket tartalmazza, hanem az adott szikraforgácsoló géphez igazodó gyorscsatlakozókat és bilincseket is. Minden, a piacon kapható huzalos szikraforgácsoló géphez tudunk csatlakozó készletet biztosítani: Agie, Charmilles, AgieCharmilles, Fanuc, Mitsubishi, Seibu, Makino, Sodick, Ona, Accutex, Aristech, Chmer stb.

Korrostop logo
Korrostop Csatlakozók Gépgyártók

Üzembehelyezés és szervíz

Ingyenes telepítés, oktatás és szervíz

Üzembehelyezés
Azoknak az ügyfeleknek, akik E.KO Ioniser tartállyal még nem rendelkeznek, első vásárlás alkalmával a tartályt ingyenesen kiszállítjuk, üzembehelyezzük és tartunk egy rövid oktatást a szikraforgácsolót is kezelő személyzet részére. Az üzembehelyezés és oktatás nem tart tovább 10-15 percnél!

Szervíz
Az E.KO Ioniser rendszer szinte teljesen szervízmentes, köszönhetően a végtelenül leegyszerűsített és mozgó alkatrész mentes felépítésnek. Az előfordulható hibák száma véges és általában egy telefonhívással felderíthető és javítható. A hibák szinte mindegyike kezelői hibára, vagy a szikraforgácsoló nem megfelelő működésére vezethető vissza. Ilyen például, ha a kimeneti ágra kötik a bemeneti tömlőt, vízben oldódó rozsdagátló szert öntenek a dielektrikumba, vagy ha a szikraforgácsoló gépen a deionizációért felelős szelep hibásan működik és nem zár rendesen.

Ingyenes vízelemzés


Ingyenes tervezés


Ingyenes üzembehelyezés


Ingyenes oktatás


Gyors javítás és szervíz


Szeretné tudni az árakat?

Regisztráljon ingyenesen webáruházunkban >>>

Vagy hívjon minket: +36-(1)-431-0164

Kapcsolat

Kizárólafos magyarországi importőr és hivatalos forgalmazó

Gép-Plus Kft.

Gép-Plus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Székhely és üzlet: 1103. Budapest, Vasgyár u. 1.
Tel.: +36-(1)-431-0164
E-mail: gp@gepplus.hu
Weboldal: www.gepplus.hu
Nyitva tartás: Minden hétköznap 8:30 és 16:00 között